udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 23 találat lapozás: 1-23

Névmutató: Elek Anikó

2001. január 18.

A Szatmárnémetiben levő Építőipari és Építészeti Iskolacsoport hosszú ideig az egyedüli iskola volt a megyében, amely magyar nyelvű szakképzést biztosított. Baranyai Tibor igazgató a tanügyi reform változtatásáról számolt be. Andrei Marga miniszternek sikerült beindítani a visszafordíthatatlan reformlépéseket. Ezek sorába tartozott, hogy a szakiskolákba képességvizsga nélkül is be lehet iratkozni. A tanügyi reform során a szakközépiskola elveszítette professzionális jellegét, nem nyújt szakképesítést, és egyre inkább hasonlít az elméleti típusú középiskolákhoz. - A szakképzést adó oktatási forma a szakiskola, melynek időtartama három év. 1995-1999 között az uniós országok segítségével, PHARE-program keretén belül kidolgozták a romániai szakképesítés rendszerét. Tizenöt szakterületen lehet első évet indítani, a különböző szakterületek az évek során átjárhatóak, a szakképesítés a harmadik évben történik. - Az inasiskola is lényeges változáson ment át. Két év alatt az általános műveltségi tantárgyak mellett az elméleti és gyakorlati szakképzés került előtérbe. A tanmenet kidolgozása nagyrészt az iskola feladata. Az állam fizeti az iskoláztatást, nappali képzésre beiratkozhat minden nyolc általánost végzett, 25 évet be nem töltött fiatal. A gyakorlati képzésre nincs pénz, ezt önerőből kell megoldaniuk az iskoláknak. Szatmárnémetiben ezt úgy oldották meg, hogy a két-három fős csoportokat összehoznak a munkaadókkal, és a tanulók ott végzik a gyakorlatot. /Elek Anikó: Baranyai Tibor iskolaigazgató: ″A technikai fejlődés követelménye, hogy jól képzett szakembereket neveljünk″ = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jan. 18./

2001. február 27.

Dr. Lovas János nyelvészt, a Kölcsey Ferenc Nemzeti Kollégium magyar szakos tanárát Csűry Bálint Emlékéremmel tüntette ki a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Társasága, a magyar nyelvjárások kutatásában és gyűjtésében végzett eredményes tevékenysége elismeréséül. Dr. Lovas János pályázaton indult doktori értekezésével, melyen témája a szamosháti nyelvjárás kereszt- és becenévrendszere volt. Negyvennyolc értékelhető pályázatból az övét találták a legértékesebbnek. Amennyiben a Szatmárnémetiben működő tanítóképzőben meghirdetnek nyelvészeti állást, dr. Lovas megpályázza a lektori posztot. Ha nem, marad továbbra is a Kölcseyben. /Elek Anikó: A Magyar Tudományos Akadémia kitüntette dr. Lovas János nyelvészt. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), febr. 27./

2001. október 3.

A Magyar Ifjúsági Kezdeményezés (MIK) 1999. november 24-én jött létre mint az RMDSZ ifjúsági szárnya. Szatmárnémetiben hetven tagja van, Szatmárhegyen és Lázáriban helyi szervezete működik. A MIK nem önálló jogi személy, hanem az RMDSZ városi szervezetének a szerves része, a nyolc körzeti elnök mellett a MIK elnöke is alanyi jogon a városi elnökség tagja. Kereskényi Gábor ügyvezető szerint alapelvünk az, hogy a területi RMDSZ-en belül egy nemzeti vonalat valósítsanak meg. Ahhoz, hogy valaki a MIK tagja lehessen, az alapszabályzatban is benne van, hogy előbb RMDSZ tagnak kell lennie és tagsági díjat fizetnie. /Elek Anikó: A Magyar Ifjúsági Kezdeményezés az ifjúság érdekeit képviseli a döntéshozó testületekben. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 3./

2001. december 10.

Dec. 9-én Szamoskrassón ünnepi istentisztelet keretében felavatták a Darvay Kata Nőszövetség zászlaját, majd megnyitották a Szamosháti Tájházat. E kettős ünnepségen Ilyés Gyula, Szatmár megyei RMDSZ elnök, Szabó Károly szenátor, Varga Attila és Erdei D. István parlamenti képviselők voltak jelen. Thoroczkay Sándor, a Szent István Kör elnöke Bem Józsefnek, a magyar-lengyel nép hősének pályáját méltatta. Ezután Kónya László, a Szamosháti Tájház megálmodója és létrehozója szólt a jelenlevőkhöz. Az elkészült falumúzeumba a környékbeli falvak lakói által felajánlott régi használati tárgyak kerültek. A tájházban egy Bem-szobának titulált helyiség a tábornok életpályáját felelevenítő adatokat tartalmaz, két szobába a régi használati tárgyakat és a kender feldolgozáshoz használt eszközöket gyűjtötték össze, egy helyiségben pedig századeleji, tipikus szamoskrassói szobát rendeztek be. /Elek Anikó: Kettős ünnepség Szamoskrassón. Megnyílt a Szamosháti Tájház. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 10./

2001. december 11.

A 2003/2004-es tanévtől a kilencedik osztály átkerül az általános oktatási rendszerbe. Az Oktatási és Kutatási Minisztérium szakemberei most azon dolgoznak, hogy még ebben az évben megjelenjen a kerettanterv az általános iskolák számára. Muhi Miklós, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatója kifejtette: az elképzelés jó, tudniillik, hogy helyben járjanak a gyerekek iskolába. Viszont elhamarkodottnak érzi, amíg ennek az anyagi és emberi hátterét nem tudják megoldani. Kallós Zoltán a szamoskrassói Általános Iskola igazgatója szerint náluk minden feltétel megvan ahhoz, hogy Szamoskrassón legyen akár líceum is. Azonban minden évben vannak olyan tanulók, akik a nyolc osztályt sem fejezik be. /Elek Anikó: Átszervezés előtt az általános iskolai oktatási rendszer. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 11./

2002. január 14.

Kónya László főtanfelügyelő–helyettes 2001 októbertől került a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség élére, hivatalos kinevezését decemberben kapta meg. A kisebbségi oktatásért felelős főtanfelügyelő–helyettes munkakörébe tartozik az iskolák menedzselése is. A fejlettebb országok példáját szem előtt tartva, Románia is bevezette a permanens továbbképzést. Az elmúlt években főleg a Soros Alapítvány, jelenleg az Ifjúsági Minisztérium és szinte minden nagykövetség ösztöndíjat ad továbbképzésre, a romániai fiataloknak. Az itt élő magyar nemzetiségű fiatalok nem használják ki ezt a lehetőséget. Ma már évente több mint ezer hazai diák vagy egyetemista nyugati egyetemeken fejleszti tovább tudását. - Az iskolafelújításokra a román államnak nincs pénze, ezek Europa–banki és világbanki pénzekből készülnek. /Elek Anikó: Milyen változást hozott az új év a tanügyben? Beszélgetés Kónya László főtanfelügyelő–helyettessel. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jan. 14./

2002. április 5.

A szatmárnémeti Református Gimnáziumban regensburgiak segítséget ajánlottak fel a díszterem kialakításához, támogatásukkal berendeztek egy tornatermet, és kialakítottak egy olvasótermet. A könyvtár bővítése időszerű volt, az iskolának ma már több mint 10 ezer könyve van, az 16 férőhelyes olvasóteremben videózásra, tudományos tevékenységek lebonyolítására nyílik lehetőség. /Elek Anikó: Németországi támogatással elkészült a Református Gimnázium torna? és olvasóterme. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 5./

2002. április 28.

Ápr. 26-án az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége, valamint a Szatmár megyei RMDSZ oktatási kérdésben szervezett tanácskozást Szatmárnémetiben, a Scheffler János Pasztorációs Központban. Kónya László főtanfelügyelő?helyettes szerint az oktatási intézmények magukra vannak hagyva, ezért az iskolaigazgatóknak úgy kell menedzselniük a rájuk bízott intézményt, hogy az előrelépéshez szükséges keretet egyéb forrásokból teremtsék elő. A csökkenő gyereklétszám, a szakképzett pedagógusok hiánya is súlyos probléma Szatmár megyében. Visnyai Csaba megyei tanácsos arra a sajnálatos jelenségre hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy már a 8. osztályos gyerekek közül is igen nagy számban tanulnak tovább Magyarországon. A megyei tanácsos ugyanakkor a magyar tagozaton működő szakiskolák nehézségeire is rámutatott: az ott tanító tanárok magyar nyelvű tankönyvek hiányában románul kénytelenek tanítani a szaktantárgyakat. Nagy F. István szerint az 1989 óta beindított magyar tannyelvű iskolahálózat túl bőre sikeredett, és mára az a feladat, hogy azt visszafejlesszék. Az RMDSZ oktatási főosztályának alelnöke szerint a hangsúlyt a minőségre kell helyezni, ezért azokat az iskolákat (az óvodák és az I?IV. osztályok kivételével), ahol ez nem biztosított, meg kell szüntetni. /Elek Anikó: Maratoni tanácskozás oktatási kérdésekben. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 27./

2002. május 7.

Szatmárnémetiben a X. Országos Diákszínjátszó Fesztiválra benevezett csapatok két napig zajló előadás–sorozata után máj. 4-én, a díjkiosztás előtt kerekasztal–beszélgetés volt a Kölcsey Ferenc Főgimnázium dísztermében. Margitházy Beáta színikritikus szerint a diákszínjátszás nem lehet a színészképzés előszobája, hiszen ebben a csapatjátékban nemcsak a tehetséges és adottságokkal rendelkező diákok vehetnek részt, hanem bárki, aki szabadidejét áldozza rá. Kónya László főtanfelügyelő–helyettes gratulált azoknak a lelkes pedagógusoknak, akik a fesztivált megszervezték és a diákokat felkészítették. A jubileumi országos diákszínjátszó fesztivál győztes csapata a brassói Áprily Lajos Líceum Grimasz Színjátszó Csoportja lett. Második helyezést ért el a székelyudvarhelyi Tamási Áron Elméleti Líceum Vitéz Lelkek Színjátszó Csoportja, harmadik lett a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium Orbán Lelke Színjátszó Csoportja. /Elek Anikó: A brassói Grimasz Színjátszó Csoport lett a jubileumi országos diákszínjátszó fesztivál győztese. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 7./

2002. július 29.

Júl. 28-án Szatmárnémetiben a Németi református templom fennállásának 200. évfordulója alkalmából szervezetek emlékünnepélyt. Az ünnepi istentiszteleten Tőkés László püspök hirdetett igét. A püspök a gyökerekhez való ragaszkodásra intett, abban a korban, amikor sokan megint gúnyaként vetik le a szülőföldet. Az egyházak világraszóló gondja a gyökerét vesztett száz-és százezrek, milliók sorsa, akik nyakukba veszik a világot. A népszámlálással kapcsolatban megállapította, hogy az erdélyi magyar társadalom megroppant, a statisztikák mögött áll az öregedés, a munkanélküliség, az iskolahálózat visszaesése áll. Megmaradási köröket kell létrehozni és mindenkit mozgósítani. - Egyetlen esélyünk a fennmaradásra, hogy kollégiumot és templomot építsünk, gyermekeket vállaljunk - zárta igehirdetését a püspök. Ilyés Gyula megyei RMDSZ-elnök szerint a mai társadalomban erkölcsi megmaradást csakis a történelmi egyházak adhatnak. Kovács Béla, a Partium Keresztény Egyetem rektora az egyetemen üresen maradt helyeket ajánlotta a fiatalok figyelmébe. /Elek Anikó: A Németi Templom fennállásának 200. évfordulóját ünnepelte a gyülekezet. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 29./

2002. augusztus 19.

A Református Világszövetség augusztus 17. és 24. között Nagyváradon tartja európai területi nagygyűlését, amelyre 30 ország 100, lelkészekből és megfigyelőkből álló küldöttsége kapott meghívást. A nagygyűlésre érkezett Erdélyi Géza, a Felvidék magyar református püspöke Szatmárnémetiben, a Láncos templomban hirdetett igét. Az újságnak nyilatkozva kifejtette, hogy a felvidéki református egyház a történelem alakulása folytán kétnyelvű lett. Tíz évvel ezelőtt még majdnem 30 ezerrel voltak kevesebben - nem merték vállalni hitüket az emberek -, most már közel 110 ezerre gyarapodott a református hívek lélekszáma, ebből 10-11 ezren vallják magukat szlováknak. Ezeknek az embereknek túlnyomó többsége elszlovákosodott, azokban a községeinkben él, ahol Trianon óta nincs magyar iskola, nem kaptak magyar nyelvű képzést, beolvadtak. Jelenleg iskolákat szerveznek, most óvoda-programot hirdettek, van két nyolcéves gimnáziumuk Rimaszombatban és Léván, és Rimaszombatban van még egy négyéves gimnáziumuk is. Az iskoláik a visszaszerzett saját épületeikben működnek, jóllehet a legtekintélyesebb, a hajdani Egyesült Protestáns Gimnázium épülete Rimaszombatban még mindig bírósági ügy tárgyát képezi. Sikerült visszaszerezni a földeknek körülbelül 75 százalékát, de épületeiknek kb. 70 százalékát még nem kapták vissza, húzzák-halasztják a peres ügyeket. Az óvoda-programra válaszul eddig 15 gyülekezet jelezte vissza, hogy készek indítani felekezeti óvodai csoportot. Az egyházi tanintézményekben dolgozó tanítók/tanárok jó esetben csak fizetésük kb. 90 százalékát kapják, és nincsenek prémiumok, de törvény születik róla rövidesen, hogy a pedagógusok egyforma elbírálásban részesüljenek. Az egyházak ellen a benesi dekrétumokat nem volt szabad érvényesíteni, ennek ellenére a református egyház egyik egyházmegyéjében öt templomot is elvettek és máig nem adták vissza. /Elek Anikó: Vendégünk volt Ft. Erdélyi Géza, a Felvidék magyar református püspöke. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 19./

2003. március 20.

Bessenyei Gedő Istvánnak, Református Gimnázium /Szatmárnémeti/ tizedik osztályos diákjának az elmúlt évben egy Budapesten /Kelő nap/ és egy itthon kiadott antológiában /Tükör előtt, Szatmárnémeti/ jelentek meg írásai, jelenleg pedig előkészületben van két antológia, melyben szintén közöl verseket és rövid prózát. Az iskolán kívüli irodalmi rendezvényeken, szavaló- és tantárgyversenyeken is mindig jelen van. A Lyrikusok Irodalmi Társaságának (Budapest) a tagja, ahova nem egészen egy éve vették fel. Azt tervezi, hogy a színifőiskolára megy, rendező szakra. /Elek Anikó: Rendezőnek készül, versírásban nyelvi aszkézist gyakorol és humán beállítottsága ellenére is reál szakon tanul. Interjú Bessenyei Gedő Istvánnal. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 20./

2003. április 7.

Ápr. 5-én folytatódtak az iskolanapok Szatmárnémetiben, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban. Az angol nyelvórán skót táncot mutattak be a diákok, a kilencedikesek egy zenész életét mutatták be, míg a tizedik osztályosok verseket mondtak. Kiállítás nyílt II. Rákóczi Ferenc felkelésének dokumentumaiból. /Elek Anikó: Tegnap véget ért a Kölcsey Napok idei rendezvénysorozata. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 7./

2003. április 14.

Ápr. 11-13-a között az ország tizenkét megyéjéből közel száz versenyző vett részt A Magyar Nyelv Napjai rendezvénysorozat keretében szervezett Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő és mesemondó verseny országos döntőjén Szatmárnémetiben. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) által évről évre változó helyszínen megrendezett ünnepségnek először adott otthont Szatmárnémeti. A vetélkedőn a kisdiákok Brassó, Dés, Felsőmarosújvár, Gyergyóditró, Kézdivásárhely, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagybánya, Nyárádszereda, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely és Zabola magyar tagozatos iskoláit képviselték. A vetélkedő végén a gyermekeket Szilágyi Regina interaktív bábozással szórakoztatta, az V-VIII. osztályos diákoknak pedig Kiss Zsuzsa mutatta be a város nevezetességeit. Ezzel párhuzamosan zajlott a szakmai konferencia, melyen többek között dr. Nyirkos István debreceni egyetemi tanár, dr. Bura László főiskolai tanár, dr. Péntek János egyetemi tanár és dr. Zsemlyei János egyetemi tanár tartott előadást. Délután volt a mesemondó verseny, melyen külön kategóriában indultak az I-IV. osztályosok, és külön az V-VIII. osztályos diákok. A háromnapos rendezvény záróünnepségét az Északi Színházban tartották. /Elek Anikó: A Magyar Nyelv Napjai. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 14./

2004. április 24.

Ápr. 23-án kezdődtek Szatmárnémetin, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium a tizedik alkalommal megrendezett Kölcsey Napok. Muhi Miklós iskolaigazgató tartotta a megnyitót, majd Banner Zoltán, az iskola egykori diákja, ma Magyarországon élő művészettörténész tartott előadást Szatmár életvonala az erdélyi magyar művészetben címmel. Az ünnepség végén az iskola hagyományőrző csoportja Csípő Irma tanárnő vezetésével magyar népi táncokat adott elő. /Elek Anikó: Kölcsey Napok – tizedszer. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 24./

2004. június 10.

A Mircea Eliade Általános Iskola közel 1300 tanulójával Szatmárnémeti legnagyobb I.–VIII. osztályos tanintézete. Az 59 osztályból 42 román és 17 magyar tagozatos. Az aligazgató magyar, Gyökös Ferenc. Az iskola diákjai országos és nemzetközi tantárgyversenyeken egyaránt eredményesen szerepeltek. Az iskolában szakkörök működnek, hétvégenként pedig a kiváló képességű gyerekek tehetséggondozása folyik. A gyermeklétszám–apadás ezt a tanintézményt sem kerüli el: idén tíz nyolcadikos osztály végez, ugyanakkor hat osztálynyi elsős fog kezdeni. Az iskola a Caritas szervezettel együttműködve ebédet biztosít a rászoruló gyerekeknek. /Elek Anikó: Mircea Eliade Általános Iskola. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 10./

2004. június 23.

Szinérváralja református gyülekezete jún. 19-21-e között először szervezett hagyományőrző tábort református gimnazistáknak. A táborba a nagyváradi felekezeti iskola 20 diákja és a szatmárnémeti Református Gimnázium 40 tanulója vett részt. A vasárnapi istentiszteleten Tőkés László püspök hirdetett igét. /Elek Anikó: Református gimnazisták hagyományőrző tábora. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 23./

2004. június 28.

Király Ernő technológia szakos tanár felhívta a figyelmet arra, hogy 1000–1200 öt–nyolcadikos magyar szatmári diák a technológiai nevelést román nyelven tanulja. Ez ellen egyetlen oktatásért felelős szakember, RMDSZ–es politikus sem tett semmit. Az iskolaigazgató kötelessége meghirdetni a magyar, illetve a román tannyelvű órák számát, és ennek figyelembevételével meghirdetni a tanári állásokat. Szatmárnémetiben nincs akarat a magyar nyelvű órák különválasztására. /Elek Anikó: Miért nem lehet Szatmár megyében is magyarul tanítani a technológiát? = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 28./

2004. szeptember 4.

Szatmárnémetiben a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumnak az új tanévben Elek Imre földrajz szakos tanár személyében új aligazgatója van. Öt éven keresztül szakirányítója volt a turisztikai posztliceális oktatásnak, három éve a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Szatmár megyei szervezetének alelnöke. A versenyvizsga eredményeképpen lett aligazgató, miután Balogh Géza nyugdíjba vonult. Kinevezése 90 nap próbaidőre szól, amennyiben a területi tanfelügyelőnek alkalmasnak találja a feladatra, négy évre szóló, végleges kinevezést kap. /Elek Anikó: Elek Imre a Kölcsey Ferenc Főgimnázium új aligazgatója. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 4./

2004. november 11.

A szatmárnémeti Grigore Moisil Általános Iskola magyar tagozatos kisiskolásai nov. 8-tól kiszorultak az iskola épületéből, tanteremhiány miatt. Az elsősök és harmadikosok jelenleg a Scheffler János Lelkipásztori Központban, a negyedikesek pedig a Kálvineumban tanulnak. Amiatt kerültek ki az iskolából, mert a szintén magyar tagozatos V–VIII. osztályban tanító tanárok megelégelték a délutáni tanítást, és kérték, hogy ők is délelőtt oktathassanak, nyilatkozta Voicu Constantin iskolaigazgató. Két osztályt a katolikus egyház, egyet pedig a református egyház biztosította teremben tudtunk elhelyezni – magyarázta. Fóriss József. Az iskola aligazgatója szerint a most kialakult helyzet a magyar tagozattal szembeni igazságtalanság, és egyedül az igazgató hibája. /Elek Anikó: Kiszorultak iskolájukból a magyar tagozatos kisdiákok. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 11./


lapozás: 1-23




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék